Nagynyárád község
Adatok
Régió: Dél-Dunántúl
Megye: Baranya megye
Kistérség: Mohácsi kistérség
Lakosság: 865 fő
Terület: 24.34 km2
Népsűrűség: 35,54 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 69
A népesség alakulása
A helyi önkormányzat adatai szerint:
Év Lakosok száma 1980. 1101 fő 1990. 1012 fő 1995. 941 fő 2000. 872 fő 2006. 794 főA 18. századi Habsburg telepítésekig rácok (szlávok) lakták, akiket az 1720-as évektől letelepülő németek fokozatosan kiszorítottak a faluból. A település máig őrzi a 18. században kialakult arculatát. A lakosság nagy része római katolikus volt és elsősorban mezőgazdaságból élt. Kisebb csapások időnként érték a falut, ilyen volt például az 1836-os ázsiai kolera és a hatalmas szárazság, aminek következtében kiapadtak a kutak és elmaradt a termés, vagy az 1918-as spanyol influenza. A legnagyobb sorscsapás azonban a második világháború után érte a nyárádiakat, amikor 1946 és 1948 között előbb 145, majd 185 főt telepítettek ki Németország nyugati, illetve keleti megszállási övezetébe, kollektíven felelőssé téve a németeket a háború szörnyűségeiért. Bár a keleti zónába telepítettek közül a legtöbben visszaszöktek, életüket szinte teljesen a nulláról kellett újra kezdeniük. Házaikat, földjeiket, jószágaikat elkobozták a hatóságok, és szétosztották a telepesek és a felvidékről kitelepített magyarok közt. Az ebben az időben, a magyar-szlovák lakosságcsere-egyezmény keretében Nagynyárádra telepített felvidékiek és leszármazottjaik alkotják a falu magyarjainak magját ma. A háborút követő kényszerű kitelepítésekkel a svábok megpróbáltatásai korántsem értek véget, hiszen a magyar kisebbségpolitika, ha egyáltalán létezett ilyen az ötvenes évek közepéig, mindenféle jogot megvont tőlük. A szörnyű események ellenére a nagynyárádi németség nem veszett el, öntudata megmaradt és az átélt események ellenére erősödött.
Nevezetességei
Márton napi búcsú, búcsúfa állításA búcsúfa állítása egybe esik a Márton nappal. E népszokás a helyi német kisebbség ünnepe, mely még máig is él. Az őszi betakarítás befejezését ünnepelték ilyenkor úgy, hogy egy kb. 10 méter hosszú farúdat – melyen három kerékforma is volt – feldíszítették színes őszi virágokkal, beásták a földbe és körbetáncolták. Ezután következett a búcsúbál sok tánccal, vigalommal. E néphagyomány ugyanígy elevenedik fel napjainkban is minden második évben.
FalumúzeumNagynyárád, Kossuth L. u. 5. A régi iskola egyik nem használt épületszárnya lett átalakítva 2002-ben múzeummá. A múzeumban az iskolatörténeti kiállítás mellett egyéb régiségek, régi használati eszközök tekinthetők meg. Pl. itt látható a régi templomóra szerkezete.
KékfestésA falu fő vonzereje a sváb hagyományok mellett Sárdi János országos hírű kékfestő mester műhelye. A műhelyében megtekinthetők a kékfestés munkafolyamatai és munkaeszközei. Az elkészült kékfestő anyagok megvásárolhatóak.
Kékfestő FesztiválMinden év július utolsó szombatján és vasárnapján megrendezett, már tradicionálisnak számító kulturális rendezvény a Kékfestő Fesztivál. A fesztivál során különböző programokon vehet részt az idelátogató: színpadi előadások, énekegyüttesek, táncosok, kékfestő anyagokból készült ruhabemutató. A művelődési ház egyik termében kékfestő anyagokból készült ruhák és egyéb képzőművészeti alkotások tekinthetők meg egy kiállítás keretében. A kiállítás a rendezvény folyamán folyamatosan nyitva tart. Azok, akik szeretnének a kulisszák mögé tekinteni, megtehetik, hisz Sárdi János, (a népművészet mestere) kékfestőműhelye nyitva áll az érdeklődők előtt.
Hogy az idelátogatónak ne kelljen üres kézzel távoznia, kézműves kirakodó vásár várja azokat, akik szeretnének valamilyen kis emléktárgyat vásárolni.
Mivel a rendezvényt nyár közepén rendezik, ezért akik megszomjaznak és kíváncsiak a nagynyárádi kitűnő borokra, azokat várják a "nyitott pincék" ahol megkóstolhatóak a királyi nedűk. A településen falusi turizmus keretében szállás és étkezési lehetőség is van.
Római katolikus templomMária Terézia királynő építtette. A díszes barokk-stílusú templom építése 1757-ben kezdődött, és mint az ország egyik legszebb barokk alkotása 1766-ban fejeződött be. Építője Fischer von Erlach volt.
A templomot az 1914-1918. évi első világháborúig sem lényeges rendkívüli kár, sem rongálás nem érte. Az első világháborúban azonban már 1916-ban hadicélra igénybe vették harangjait és az orgonájából 23 ónsípot. A II. világháború nagy romlást hozott. A háború után a templom szomorú képet festett, a harcok úgy megrongálták, hogy tornya ledőléssel fenyegetett, falai ágyúlövések nyomait viselték. Tetőzete tönkrement, orgonája a bombatámadás folytán használhatatlanná vált. Az újjáépítés az akkori építési nehézségek miatt csak 1957. április 4-én indult meg.
A templom berendezései: Mária-szobor, 1766. Gyóntatószék, szószék, barokk 18.sz.
A kápolnaÁllíttatója ismeretlen, adományokból tartották fenn. Különösen a nők keresték fel, és végezték ott ájtatosságaikat. Később a szűk kis kápolnát lebontották és elkezdték az új 8 méter hosszú, 5 méter széles, 3,5 méter magas kis toronnyal is ellátott kápolna építését. A toronyra 1896. június 22-én tűzték fel a keresztet. A toronyba kis harangot is szereltek. Az ünnepélyes felszentelés az első szentmise napján, 1897. szeptember 29-én történt meg.
Következő községek
Nagyoroszi | Nagypáli | Nagypall | Nagypeterd | Nagypirit | Nagyrábé | Nagyrada | Nagyrákos | Nagyrécse | Nagyréde | Nagyrév | Nagyrozvágy | Nagysáp | Nagysimonyi | Nagyszakácsi | Nagyszékely | Nagyszekeres | Nagyszentjános | Nagyszokoly | Nagytálya | Nagytarcsa | Nagytevel | Nagytilaj | Nagytőke | Nagytótfalu | Nagyút | Nagyvarsány | Nagyváty | Nagyvázsony | Nagyvejke | Nagyveleg | Nagyvenyim | Nagyvisnyó | Nak | Napkor | Nárai | Narda | Naszály | Négyes
További községek
Kunmadaras | Udvar | Hédervár | Kübekháza | Ferencszállás | Semjénháza | Berhida | Tihany | Szakáld | Nyírderzs | Kiskunfélegyháza | Püspökmolnári | Komárom | Eperjes | Fenyőfő | Lőrinci | Bácsbokod | Kálmáncsa | Kamond | Rábacsanak | Lovászi | Gyermely | Serényfalva | Becsvölgye | Tomajmonostora | Fényeslitke | Csegöld | Tokaj | Varsád | Bátaapáti | Zsámbék | Berkesz | Fábiánháza | Dunasziget | Zagyvaszántó | Nagybárkány | Isztimér | Téglás | Nagytőke | Szihalom | Tarpa | Őr | Átány | Gönyű | Cserszegtomaj | Arló | Martonyi | Nyalka | Mezőberény | Szárász
